Növényvilág

A lombhullató lomboserdők fáinak többségét ismerjük a hazai flórából is.
A tölgy, a juhar, a szil, a bükk, a gyertyán, a hárs, a nyír, a kőris, az éger
és a nyár azonban sokkal fajgazdagabb erdőket alkot, mint nálunk.
Japánban olyan fafajok is kevered­nek közéjük, amelyek a mi
lomboserdeinkben ritkán fordulnak elő, inkább haszon- vagy
dísznövényként ismertek.
Ilyenek a liliomfák, a dió- és a gesztenyefák, vagy az értékes
gyantákat szolgáltató Styrax fajok. A lombhullató lomboserdőkben virág­zik a japánok
legkedvesebb fája, az ország jelképeként világ­szerte ismert japán cseresznye, a szakura  is.
Hasonló, de mégis más faj, mint a mi cseresznyénk. A hófehér virágú fajnak számos,
nálunk is ültetett fajtája van. Különösen kedveltek a természet szépségeit
tudatosan élvező és a cseresz­nyevirágzást minden évben megünneplő
japánok körében a telt virágú, rózsaszínű, színes lombú változatok.
Csak esztétikai érté­kük van, ugyanis a japán cseresznye nem
hoz gyümölcsöt, kizá­rólag szépségéért tartják.

A bőséges eső, az enyhe éghajlat és a sok napsütés hatására
a növényzet mindenütt buján tenyészik és szinte elborítja a föl­det.
A japán táj nemcsak a magyar, hanem az európai szemnek is
szokatlan látványt nyújt. A nagyrészt hegyes felszínű sziget­világot hatalmas
 és változatos összetételű erdők borítják. Északi részén, kb. a 38.
szélességi fokig a mérsékelt égöv klímájának megfelelően főleg lombhullató
lombos erdők, ettől délre szub­trópusi jellegű, örökzöld lombos erdők,
a hegyek magasabb részein, 1500 m felett mindenütt fenyőerdők találhatók.
Ter­mészetesen, e fő típusok mellett az átmeneti zónákban gyako­riak
az elegyes erdők gazdag variációi is. (Az ország 70 százalé­kát erdők borítják!)

A lombhullató lomboserdők tűlevelű fákkal elegyes erdőiben

fyakoriak a fenyők, jegenyefenyők, borókák és félciprusok,
legismertebb, és legszebb a japán cédrus, mely sok
helyen önállóan is nagy erdőségeket alkot.
Ezekben az erdőkben számos olyan cserje és lián él,
melyeket mi csak kerti dísznövényként ismerünk: a fehér virágzatú,
kúszó hortenzia, a nagy, lecsüngő fürtű lilaakác a sárgavirágú és
ősszel szépen színesedő, látványos varázsmogyoró,
a dúsvirágú orgonák és a fák csúcsáig felkapasz­kodó különféle szőlőfajok.

Ilyen típusú erdők borítják az északi területeket,
Honsú-sziget nagyobbik felét és Hokkajdó szigetét.
Ezenkívül Hokkaj-dó erdeiben gyakran a szásza nevű
bambuszféle alkot 1,5—2,5 m magas, szinte áthatolhatatlan sűrűségű bozótot.

Dél-Honsún, valamint a Sikoku és a Kjúsú szigeteken
viszont már szubtrópusi jellegű, örökzöld erdők jelentkeznek.
A magas törzsű, örökzöld tölgyek mellett megjelenik a kámforfa
melyből az ősidők óta használt gyógyító illóolajat, a kámfort párolják.
Itt nőnek: az ánizsillatú fűszert adó hliomfa-féle kedvelt szobapálmánk
üvegházi cikászaink és népszerű szobanövényünknek,
a fikusznak magastörzsű fajtái is.

Mint a lombhullató erdők, az örökzöldek fajai is gyakran
keverednek tűlevelűekkel. A japán cédrusok, a fenyők, a boró­kákós
a szóles levelű podokarpuszok itt is otthon érzik magukat. Tea-cserjók, törpe
 és kúszó fikuszok, továbbá banán-félék alkot­nak sűrű bozótot. A fákra
pillangós virágú liánok kúszó
borsfélék kapaszkodnak, az ágakon fagyöngy fajok,páfrányok és gyönyörű
orchideák tenyésznek. Japán legdélibb szigeteinek erdőiben már trópusi
növényfajok is előfordulnak. Kakaó-, ében-, mahagóni-, banán
bálványfa-félék mellett nem ritka a lakkfa sem. Hosszan lehetne még
ismertetni a hazaiaktól nagyon is eltérő erdők gazdag növényvilágát,
de talán ennyi is elég annak érzékeltetésére, hogy földrajzilag is,
növénytanilag is egészen más világba érkeztünk.

A termesztett növények között már otthonosabban mozgunk.
Az ország fő terménye a népólelmezósben még ma is fontos
sze­repet játszó rizs, a tea és a gyümölcsök. A zöld teát szinte
víz helyett isszák. A gyümölcsök az északi területeken
megegyez­nek a mieinkkel. Cseresznyét,
barackot, körtére emlékeztető ízű japán almát és újabban
egyre több epret fogyasztanak. Délen viszont megjelennek
a déligyümölcsök, a banán, a kókusz és a dúsan termő
mandarin. Kisebb mennyiségben kerül a fogyasz­tókhoz
az őszibarack, a szőlő és a körte. A zöldségfélék közt a fejessaláta vezet.

Búzát kisebb mennyiségben termesztenek. Az árpát
étkezés­hez, takarmányként és a sörgyártáshoz használják fel.
A bur­gonya, a cukorrépa és a cukornád, a bab, a lencse
és a repce mellett jelentős mennyiségű szójabab és dohány is terem.

Állatvilág

Az állattenyésztés bár nem a legfontosabb mezőgazdasági
ágazat mindenütt fellel­hető. A lótenyésztés elsősorban
sportcélokat szolgál. A szarvas­marhán kívül élelmezési
célra sok sertést, juhot, kecskét és baromfit tartanak.
A prémes állatok és a selyemhernyók az ipari feldolgozáshoz
szolgáltatnak alapanyagot( ez az ami félre vezető információ!
Japánban tilos szőrméket hordani!).
A selyemhernyók ré­szére régebben sok eperfát ültettek.

A rizstermesztós mellett az élelmiszergazdaság másik jelentős
tényezője a fő népélelmezési cikket biztosító iparág, a halászat.
Halászatban és bálnavadászatban Japán az elsők között szerepel a világranglistán.
A 26 000 km hosszú partszakasz, valamint a folyók, tavak és
 mélytengerek gazdag halállománya, a kagyló-és osztriga-tenyészetekkel
együtt nagyon bőségessé teszi és megnöveli a választékot.

A japán kultúrtájat főleg a kis rizstáblák, gyümölcsösök, legelők,
olajfaerdők és a teacserjék hullámzó sorai jellemzik.
S a megművelhető vagy lakott területek mellett mindenütt vagy a tenger,
vagy az égbenyúló hegyek köszöntenek
Az állatvilág már nem ennyire változatos. A vadon élő állatok közül
csak a japán borz és az óriás szalamandra megy külön­legességszámba.
A magas hegyekben alpesi állatok, a templomok kertjeiben pedig őzek tanyáznak.
Ryu-kyu-szigeteken felfedezhetünk tarajos kígyósast, repülő rókát
(senkit ne tévesszen meg ez a név, igazából nagy vörös denevér neve ez),
és különböző gyíkokat. Honshu, Shikoku, Kyushu környékén pedig mosómedvék,
sikaszarvas, mandarin kacsa él, illetve barnamedve, nyírfajd, közönséges gyík,
amelyek Szibériából kerültek a szigetországra.
Helyhez kötötten előfordul még japán gorál, japán vaddisznó,
japán makákó (Shinokita-félszigeten található), helyhez kötött rovarevők,
nyestkutya, rézfácán, közönséges szitakötő, Pryer harkály, Amami tüskés egér.

A tengerekben, Ryu-kyu-szigeteknél trópusi korallzátony halai, teknősök,
tengeri kígyók, tengeri tehén és a fekete orratlan delfin,
Honshu tengerpart középső és északi területein prémes fóka,
sasorrú bálna. Néha az Ohotszki-tenger felé néző partok mentén rozmár látható,
illetve élő kövületek a mély tengerben mint pl: patkó rák, fodros cápa. 
  

   Az állattenyésztés bár nem a legfontosabb mezőgazdasági ágazat mindenütt fellel­hető.
A lótenyésztés elsősorban sportcélokat szolgál.
A szarvas­marhán kívül élelmezési célra sok sertést,
juhot, kecskét és baromfit tartanak.
A prémes állatok és a selyemhernyók az ipari feldolgozáshoz
szolgáltatnak alapanyagot( ez az ami félre vezető információ!
Japánban tilos szőrméket hordani!).
A selyemhernyók ré­szére régebben sok eperfát ültettek.

A rizstermesztós mellett az élelmiszergazdaság másik jelentő
s tényezője a fő népélelmezési cikket biztosító iparág, a halászat.
Halászatban és bálnavadászatban Japán az elsők között szerepel
a világranglistán. A 26 000 km hosszú partszakasz, valamint a folyók,
tavak és mélytengerek gazdag halállománya, a kagyló-és osztriga-tenyészetekkel
együtt nagyon bőségessé teszi és megnöveli a választékot.

A japán kultúrtájat főleg a kis rizstáblák, gyümölcsösök, legelők,
olajfaerdők és a teacserjék hullámzó sorai jellemzik.
S a megművelhető vagy lakott területek mellett mindenütt vagy a tenger,
vagy az égbenyúló hegyek köszöntenek.
 
Forrás: www.hotdog.hu